A város története
A régészeti leletek tanúsága szerint a terület ősidők óta lakott, s ez Magyarország legrégebben lakott területe is. A több mint 70 000 éves, paleolit kori leletek azt bizonyítják, egyike Európa legrégebben lakott területeinek. Első ismert lakói a kelta gotinok, de a honfoglaló magyarok már kevert etnikumú lakosságot találtak ezen a vidéken, akik a Sötétkapu táján, a Papszer oldalán és a Tetemvár környékén laktak. A mai diósgyőri vár helyén a honfoglalás előtt már földvár állt.
A hely a Miskóc nemzetségről kapta nevét, elsőként Anonymus említi ezen a néven a Gesta Hungarorumban 1173 körül („que nunc uocatur miscoucy”). A Miskóc nemzetség, amely a megyének is nevet adó Bors nemzetség egyik ága volt, 1312-ben veszítette el a területet, mert Csák Máté pártjára álltak Károly Róberttel szemben. A király a Széchy-családnak adományozta a birtokot. Ők szereztek Miskolcnak először bíráskodási és vásártartási jogokat.
Miskolcot Nagy Lajos király emelte városi rangra – oppidiummá, azaz mezővárossá nyilvánította, bíróválasztási és végrendelkezési jogok biztosításával –, 1365-ben, nagyjából ugyanabban az időben, amikor a közeli diósgyőri várat felújíttatta. A király egyben a diósgyőri koronauradalomhoz is csatolta a várost, amely egészen 1848-ig királyi tulajdonban állt. A település gyors fejlődésnek indult, a 15. század végén már 2000 lakosa volt, a török hódoltság idején azonban a fejlődés lelassult. 1544-ben a törökök felégették a várost és behódolásra kényszerítették. Miskolcot egészen az 1687-es felszabadulásig adóztatta a török, bár a diósgyőri várat már 1674-ben sikerült visszafoglalni. A város ebben az időszakban vált fontos bortermelő központtá és a 17. század végére már 13 céh is működött itt. A török idők végére a lakosság létszáma elérte az akkori Kassáét.
A szabadságharc idején Rákóczi fejedelem Miskolcon rendezte be főhadiszállását (1704. január 18-tól március 15-ig). 1706. szeptember 25-én az osztrákok kirabolták és felégették a várost, 1711-ben pedig kolerajárvány pusztított, melynek a népesség fele áldozatul esett. Miskolc ezután újra virágzásnak indult. 1724-ben Borsod vármegye, mint központi helyen fekvő, nagy lakosságú mezővárost, Miskolcot választotta a megyeháza felépítésének helyszínéül. Az első népszámlálás 1786-ban 2414 házat és 14 179 lakost jegyzett föl a városban.

Több fontos épület a 18. és 19. század folyamán épült, köztük a városháza, az új megyeháza (1820 körül), a színház (az ország mai területén álló első kőszínház; az első Kolozsvárott épült), a zsinagóga, számos iskola és templom. Ezek az évek azonban nemcsak fejlődést hoztak a városnak: több csapás is sújtotta Miskolcot, 1873-ban ismét kolerajárvány tört ki, 1878-ban pedig hatalmas árvíz követelt több száz emberéletet. Az árvíz rengeteg épületet is elpusztított, de helyükre szebb, nagyobb épületek épültek. Az első világháború közvetlenül nem érintette a várost, de közvetetten rengeteg ember halálát okozta, a fronton is és a kolerajárványban is rengeteg miskolci halt meg.
Miskolc volt az 1886-os közigazgatási rendezés után a Trianon előtti Magyarország egyetlen városa, mely rendkívül dinamikus növekedésének köszönhetően rendezett tanácsú városból törvényhatósági jogú várossá tudott átalakulni 1909-ben.
Büntetés-végrehajtási intézetét (ma: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet) 1902-ben alapították.

A trianoni békeszerződés után Miskolc Borsod, Gömör és Kishont közigazgatásilag egyelőre egyesített (k.e.e.) vármegye székhelye lett. Ebben az időben a gazdaságban rövid időre hanyatlás következett be. A Trianon után elcsatolt országrészekből menekültek egész serege érkezett Miskolcra. A városnak át kellett vennie az addigi régióközpont, Kassa szerepét. Ez és a közelítő második világháborúra való felkészülés – mely Miskolcot az ország legfontosabb nehézipari központjává tette – újabb fejlődést hozott, bár a város sokat szenvedett a háború utolsó évében. Az első légitámadás 1944. június 2-án érte a várost. A Vörös Hadsereg december 4-én foglalta el Miskolcot. A háború alatt 350 épület semmisült meg és 7150-ben esett komoly kár.

1945-ben Diósgyőrt és Hejőcsabát, 1950-ben Görömbölyt, Szirmát és Hámort csatolták a városhoz. 1949-ben a Selmecbányáról Sopronba költöztetett Bányászati Akadémiát a nyugati határhoz túl közelinek ítélt városból keletebbre, Miskolcra hozták, akkor már Nehézipari Műszaki Egyetem néven. Az elkövetkezendő évtizedekben a város a Debrecennel folytatott örökös versengésben az ország második legnagyobb városa lett, az 1980-as években több mint 200 000 lakossal. Mai kiterjedését 1981-ben érte el, amikor hozzácsatolták Bükkszentlászlót.

Az 1990-es évek a miskolci nehézipar hanyatlását hozták. A város népessége csökkenni kezdett, Debrecen vette át helyét az ország második legnagyobb városaként. A 2000-es évektől folyamatos fejlődés figyelhető meg a városban, amivel az acélváros mítoszról a kultúra és turizmus városává válna Miskolc.
2005-ben az Európa kulturális fővárosa pályázaton Pécs után a második helyet szerezte meg, maga mögé utasítva ezzel Egert, Debrecent, Győrt, Budapestet és Sopront.
2008-ban a Kultúra Magyar Városa díjjal jutalmazták a várost.

Városkapuk
Az egykor körülkerített mezőváros határait árok- és sáncrendszer óvta, ezeket jól őrzött városkapuk törték meg. Csak ezeken keresztül lehetett a városba bejutni, mellettük vámszedőhelyek, kocsmák és vendégfogadók várták az ide látogatókat. 1940 körül még 13 fő- és 19 mellékvámszedőhelyről tudtak a várostérképek, tehát ennyi fő- és mellékúton lehetett Miskolcot megközelíteni. A település növekedésével a kapuk egyre távolabb kerültek eredeti helyüktől, végül már pusztán elméleti határt jelentettek. Az egykori védőrendszer emlékét a mai napig fennmaradt kapu elnevezésű utcák nevei őrzik: a Győri kapu, Szentpéteri kapu, Csabai kapu és Zsolcai kapu ma is fő közlekedési útvonalak elnevezései, amelyek mentén a valamikor Diósgyőr, Sajószentpéter, Hejőcsaba és Felsőzsolca illetve Miskolc közötti forgalmat bonyolító városkapuk álltak. A kevésbé ismert Fábián kapu a bábonyibérci szőlőkbe, a Meggyesalja (vagy Megyesre-járó kapu) az Avas alján található meggyesek felé vezető, kisebb jelentőségű utakat rejtett.
Különleges a Sötétkapu helyzete, amely nem egy utca, hanem magának a boltozatos kocsibejárónak az elnevezése.

Gazdaság
Bár Miskolc a köztudatban a nyolcvanas évek iparvárosaként él, és gazdaságának valóban a szocialista évtizedek nagyarányú iparosítása adta a legnagyobb lendületet, az ipar, közte a kohászat is már több évszázados múltra tekint vissza a városban.

Miskolc már a középkorban is kereskedőváros volt, köszönhetően annak, hogy fontos kereskedelmi útvonalak mentén feküdt. Gazdasági szempontból a középkor és a török idők történelmi viharai után indult igazán fejlődésnek. A 18. században már fűrészmalma, papírgyára, sörfőzdéje és puskaporkészítő üzeme is volt a városnak, a Szinván tizenöt vízimalom őrölte a búzát. A 18. század végére – 19. század elejére tehető az üveghuták és vashámorok megjelenése, melyet elősegített az, hogy a környező vidék fában igen gazdag. A Fazola Henrik által 1770 körül épített kohó sajnos nem maradt fenn, de az ezt követő, 1813-ban épített, ma „őskohó” néven ismert vasolvasztó ma is látható; ipari műemlék. Az üveghuták és hámorok körül kialakult települések közül mára több is (Alsóhámor, Felsőhámor, Ómassa, Bükkszentlászló) Miskolc része lett.
A 19. század második felétől a fejlődés felgyorsult, részben a kiegyezés utáni kedvező politikai helyzet, részben a vasútvonal hatására. Diósgyőrben nagykohó épült (a második legnagyobb az országban), rengeteg nehéz-, könnyű- és élelmiszeripari gyár, üzem jött létre. A barnakőszén-bányászat is sokat fejlődött. A város lakossága negyven év alatt csaknem kétszeresére nőtt. Részben az ipari fejlődés eredménye volt Miskolc, Diósgyőr és több környező település egyesítésével Nagy-Miskolc létrejötte (1945, ill. 1950), mely csak az első lépés volt a város szocialista nehézipari központtá fejlődésében, mely az 1980-as években tetőzött, a több mint 18 000 főt foglalkoztató vasgyár termelése meghaladta az évi egymillió tonnát. A város lakossága ekkor érte el a rekordot, több mint 200 000 lakost; a munkaképes korúak több mint kétharmadának a nehézipari cégek adtak munkát.

A rendszerváltás utáni gazdasági visszaesés Észak-Magyarország iparvárosait érintette a legsúlyosabban, a munkanélküliségi ráta az egyik legmagasabb lett az országban, Miskolc lakossága drasztikusan csökkent (bár erre nemcsak a munkanélküliség, hanem a korszakra egyébként is jellemző szuburbanizációs folyamat is hatással volt.) A város gazdasági szerkezete átalakult, a nagy állami cégek túlsúlya helyett a kis- és középvállalkozások lettek jelentősek. Az ország többi részéhez hasonlóan az állami cégek privatizációja is lezajlott.
A 2000-es évek elejére az átalakulás nagyjából befejeződött, és a város túljutott a gazdasági mélyponton. Nőtt a szolgáltatószektor jelentősége, nemzetközi nagyvállalatok, hipermarketek jelentek meg a térségben. A városvezetés tudatosan igyekszik erősíteni Miskolc sokáig elhanyagolt idegenforgalmi és kulturális szerepét, melyben nagy lehetőségek rejlenek. 2004 végén az M30-as autópálya is elért a városig, amely az M3-as autópályához csatlakozva gyorsforgalmi közúti összeköttetést biztosít Budapesttel és az ország többi részével, ez várhatóan újabb lendületet ad a fejlődésnek.

Turistalátványosságok
A turista számára Miskolc legvonzóbb helyei Tapolca (hivatalosan: Miskolctapolca), Lillafüred és Felsőhámor. Tapolcának hatalmas, gyönyörű parkja van csónakázótóval és a híres és egyedülálló Barlangfürdővel, Lillafüred és Felsőhámor pedig bájos települések a Bükkben, legismertebb látnivalóik a Palota-szálló, az ország legmagasabb vízesése, a Hámori tó, és az Anna- és István-barlangok.

Közlekedés
A Szinva patak szűk völgyében fekvő Miskolc közlekedés-földrajzi adottságai nem kifogástalanok. A Tiszántúl és a Felvidék keleti részét összekapcsoló két forgalmi tengelytől (Sajó és Hernád völgye) némileg távolabb eső város a 18. században nem volt a postakocsi útvonalak metszéspontjában. A városban 1790-ben nyílt meg a postaállomás. Miskolcra 1859-ben érkezett meg Szerencs irányából a vasút. 1860-ban vasúti összeköttetése lett Kassával. 1862-ben omnibuszok jártak a belváros és Tapolca fürdő, valamint a Tiszai vasútállomás és Diósgyőr között. Az első pormentes járdát a Széchenyi utcában építették 1879-ben. 1897-ben elkészült a város első villamosvonala. 1903-ban forgalomba állították az első autóbusz járatot a Városház tér és a diósgyőri községháza között. 1925-1929 között jelentős útépítési programot hajtottak végre.1948-ban három viszonylatban 22 km vonalhosszon jártak a Miskolci Gépkocsiközlekedési Vállalat autóbuszai.
Ma Miskolc tömegközlekedéséről az önkormányzati tulajdonú MVK Zrt. gondoskodik, ami 36 autóbusz- és 2 villamosvonalat tart fenn. Az első villamos 1897. július 10-én indult el, az országban harmadikként, míg menetrendszerinti buszjárat Magyarországon elsőként indult Miskolcon 1903. június 8-án. A 2007-es átalakításokig és járatcsökkentésekig a miskolci tömegközlekedés volt az egyik legjobban szervezett az országban. Több taxitársaság működik a városban. A városnak két pályaudvara van, a Tiszai és a Gömöri pályaudvar. Miskolc és Lillafüred között kisvasút is közlekedik (Lillafüredi Állami Erdei Vasút), ami turisztikailag jelentős. A városban egy kisebb repülőtér is található füves kifutópályával, ám ez a nagyközönség számára nem nyitott, és a tömegközlekedésben nem játszik szerepet.